Adventi ablakok - külvárosi ikonok.

Az eredeti terv egy kicsit szentimentális, már-már giccses volt. Tipikus adventi-karácsonyi ablaknyitás és ablakok a templomon: gyerekrajzok, énekek, hóesés, kis csoportban összegyűlünk.

A valóság:

Rohanós - ideérek-e hatra? Buszon kapaszkodva, vissza az újpesti fénymásolóból a 196-oson, lelkesen szorítva a képtekercset. És

esős - hó helyett, ólmos szürke eső csillog a pestújhelyi utcai lámpák fényében. Meg

felnőtt - a gyerekek inkább a meleg lakásban, legfeljebb utólag kérdezik ma ki volt az ablakban. És persze

későn elkészülős - többször emailezek, telefonálok, kérek és az enyém sincs még kész. Szóval munkás - mint mindig. A megvalósítás több energia, mint az elképzelés volt novemberben.

Viszont

messziről látszik - szürke estén megéri a pluszkör a kis lámpák fényét nézve az autóval. És

kreatív - ötletek, meglepetések, sokszínűség, felnőtt élettapasztalat, egyéniség és csapatmunka, amit az ember ebben a gyülekezetben annyira szeret. És

nyugalmas - minden nap tovább vagyok ott, mint tervezem, mert a dugós, stresszes városban ez a nyugalom szigete, a feltöltődés. Legfőképp pedig

a találkozások - eddig minden este. Egy ismerős árnyék, meghallott lépés, mindig világító kisablak. Azokkal, akikkel egy nem idealizált, hanem valós közösség vagyunk, erényeinkkel és gyengeségeinkkel, teljes valónkkal, itt Pestújhelyen, a megszülető Jézus körül sürögve forogva.

Köszönet,

akik benne vannak

és aki fölötte van.